2009. május 20., szerda

"Valdediós, eh?"

Villaviciosa-La Vega de Sariego
23 km
2008. augusztus 3., vasárnap



Az előző két nap hosszú távjai után igen jól hangzik a 23 km, csak az a baj – ezt egyébként máskor is megfigyeltem az út során –, hogy minél rövidebb az aznapi penzum, annál hamarabb akarunk megérkezni. Azt hisszük, a következő kanyar után már ott az albergue, holott azért az a 23 km mégis csak 23 km.



Villaviciosa hajnalban

Elsőként indultunk reggel – legalábbis azt hittük. Mire kiértünk a városból, épp kezdett pirkadni. Távol, az egyik utcán láttunk egy zarándokot, Luigira tippeltünk, de túl messze volt, és később sem futottunk vele össze. (Mint mondták, elgyalogolt Valdediósba meg vissza, aztán buszra szállt és hazament.)

Tartottunk tőle, hogy a sebrayói társaság általunk kevéssé kedvelt csapata (ismét) buszra száll, és befészkeli magát La Vegába, ami szintén nem egy nagy szálláshely.



Woof úgy emlékezett, három éve igen megszívták ezt az útszakaszt: árkon-bokron haladtak, és egy ronda pók is az útjukat állta. Ezért aztán maradtunk az országúton és nem ereszkedtünk le a jelzett ösvényre. Ennek az volt a hátránya, hogy csak találgatni tudtunk, merre járunk, és reméltük, hogy olyan helységnévre bukkanunk, amely a guide-ban is szerepel. Találkoztunk egy erős iramban gyalogló, kék pólós, idősebb fickóval, aki néhány intéssel útba igazított minket. Eszméletlen orgánuma van a helyi férfiaknak, már csak ezért is érdemes megszólítani, beszéltetni őket, hogy hallhassuk karakteres „keresztapás-maffiózós” hangjukat. Azt mondta, Valdediós 3 km-re van.


Idővel leereszkedtünk a hegygerincről, amelyen haladtunk (már ekkor féltem, hogy majd vissza is kell mászni), de a falu csak nem akart előtűnni. Aztán hirtelen megint szembejött a kék pólós fickó, és mikor meglátott minket, elvigyorodott: - Á, Valdediós, eh? – kiabálta, és mutogatott a háta mögé. Mi meg csak pislogtunk wooffal, hogy a francba került ide az öreg, és vajon milyen rohadt gyors tempóban gyalogol, hogy ő már Valdediós felől jön, mi meg még mindig csak oda tartunk?

De aztán végre mi is odaértünk, Valdediósban (nem fogom többet leírni a település nevét, esküszöm) Asturia legnagyobb középkori kolostora áll (San Salvador de Valdediós - hazudtam), melyet a 9. században alapítottak. Csak jelzem, hogy mi ekkor még javában a jurtáinkat pakoltuk lefelé valahol a Kárpát-medencében.



Valdediós

Beténferegtünk a kapun, remélve, hogy kapunk pecsétet. Benéztünk a templomba, ahol éppen énekeltek a szerzetesek a karzaton. Pont a fejünk felett; időnként meg-megreccsent a fadeszka. Szemközt gyönyörű orgona és oltár magasodott a félhomályban. Nem mertem fotózni, mert túl hangosan kattantak volna a tükrök a gépben, és nem akartunk zavarni.


A másik templom bejárata, amelyben a szerzetesek énekeltek

A kolostor kétség kívül nagyon szép, egy baj van vele: utána megint vissza kell kapaszkodni a gerincre. A hegy magassága nevetséges, mindössze 400 m, de kiköptük a tüdőnket, mire felértünk. Ráadásul szúró fájdalom bujkált a térdemben, csípőmben.



Ott, a mélyben az az épület, az lenni Valdediós, onnan másztunk fel


La Campában találtunk egy bárt, ittunk kólát, aztán nekiveselkedtünk a hátralévő 5 km-nek. Elsőként értünk a szállásra, de bő félóra múltán befutott Piotr és Asia is. Ők a rövidebb, ám susnyás útvonalat választották, Asia lába csupa karcolás volt, úgyhogy annyira nem fájlalom azt az emelkedőt: inkább a kaptató, mint a bokros-pókos útvonal.



Tündérerdő tündérrétekkel




Fürdés, mosás után lementünk a közeli bárba (kettő is van a téren, az egyikben adnak pecsétet), s mire később visszaértünk, a szállás megtelt. Befutott Koreai Német, a Szent Fazék és családja, meg FVH-ék is. Már előző nap is folyt a találgatás, vajon ki merre indul tovább Oviedóból: marad az Északi úton és Avilesbe, Gijónba veszi az irányt, vagy jön a Primitivóra, Lugó felé? Reméltük, hogy az antipatikus alakok egy része eltűnik a látókörünkből.

La Vegában nincs semmi az égvilágon. A két bárban ültünk felváltva, bocadillót ettünk, sört és bort kortyolgattunk. Később Erikával és egy spanyol lánnyal, Sonjával bandáztunk, rendeltünk egy kiadós vacsorát. Nagyokat nevettünk, estébe nyúlóan beszélgettünk mindenféléről.

A szállásra visszatérve – figyelemmel a közelgő hegymászásra – kiszelektáltam az övtáskát és egy olcsó nadrágot, amit alvásra szántam, de egy ideje nem használtam.


Sara furcsa tánca a szállás teraszán. Egyaránt tűnt lazításnak és valamiféle hálaadásnak

La Vegában volt alkalmunk megnézni a sidra kitöltésének helyes módozatát, melyet az egyik szintén spanyol, ám nem asturiai zarándok kérésére egy helyi fickó prezentált:






20. nap ________ 22. nap

Nincsenek megjegyzések: