2009. május 20., szerda

19 %

Leces-Villaviciosa
35 km
2008. augusztus 2., szombat


Azt hiszem, egy kicsit túl nagy bizakodással vágtunk neki az útnak. Vagy legalábbis nem éreztem azt a parát, hogy jaj, lesz-e szállás, annyira sok ez a betervezett 29 km-es táv, hogy nagyon. Főleg a tegnapi 34 után. Szokás szerint sötétben indultunk, nem sokkal 6.00 óra után. Ezúttal kissé veszélyes volt, tekintve, hogy a – szerencsére még kihalt – országút mellett bandukoltunk. A guide azt írta, a jelzett út meglehetősen susnyás, illetve az író egy helyütt elektromos kerítésen volt kénytelen általmászni. Ennyire vagányak nem vagyunk, inkább választottuk a műutat, sötétben. Itt most meg kell nyugtatnom az anyukámat, hogy nem volt annyira veszélyes, nálunk volt a fejlámpa, amivel világítottunk a fel nem bukkanó autósoknak. Helyettük kamionokkal találkoztunk...


A part La Isla környékén

La Islába érve (ahol egyébként szintén van albergue) leültünk egy bár elé, és ittunk kakaót. Nem sokkal később összetalálkoztunk Luigival, aki enyhén bicegett, fájt a lába. Nem egészen azon az úton jött, amelyiken mi. Váltottunk vele pár szót, megbeszéltük az utat, a következő város Cologna, aztán annyit mondott: Ciao! – és begyújtotta a rakétákat. Iszonyatos sebességgel távolodott tőlünk. Mi csak döbbenten néztünk az ürge után.

Colognába tulajdonképpen nyílegyenes út vezet; még mindig a műút mentén haladtunk. A városban bevásároltunk, azaz én vigyáztam a csomagokra, míg woof bement az egyik üzletbe. Vett Isostart, amire az volt ráírva, 19 %-al növeli a teljesítőképességet. Nevettem, micsoda ostobaság.



Cologna


Ez a kis bárány csak addig volt nagyon barátságos velünk, míg elég közel nem ért, és rá nem jött, hogy idegenek vagyunk. A boldog bégetés döbbent csendbe fordult



Úgy beálltak ezek a csacsik a fotóhoz, mintha valami rockegyüttes tagjai volnának és épp a CD borító fotójához pózolnának

Colognától Sebrayo – az úti cél – már csak kb. 12 km lehetett. Essünk neki. A várost elhagyva a jelzett utat követtük. Sajnos árnyék nem nagyon vetült a betonozott mellékutacskára, és kezdett nagyon melegedni az idő. Az egyik emelkedőnél beértek minket Piotr-ék, egy darabig együtt haladtunk, angolul beszélgettünk. Felmásztunk egy újabb dombra, melyen egy templom állt. A tövében pedig ott üldögélt Ulrika, aki nagyon megörült nekünk. Én már azt hittem, nem is találkozunk vele. A nagy összeborulás után szóba került a Primitivo, úgyhogy a vége az lett, hogy lefotózta a guide-unk minden oldalát. Még San Vicentében tettünk bogarat a fülébe, hogy eltérjen az eredeti tervtől, és Oviedo után a Primitivón folytassa az Északi út helyett.


Ulrika La Islában aludt, megkérdeztük, mit tud a sebrayói szállásról, mik az esélyek ágyak tekintetében. Erre ő annyit mondott: It’s too late. Vagyis túl késő. A sebrayói szállás valószínűleg már rég megtelt, La Islából mindenki csak odáig gyalogolt, ugyanis utána nincs szállás jó ideig; a la islaiaknak aznap több, mint 30 km-t kellett volna mennük La Vegáig, mert Villaviciósában sincs albergue. Nos, innentől kezdtem lélekben arra készülni, hogy szükség lesz az Isostar biztosította 19 % plusz energiára.



Végül tényleg úgy volt, ahogy Ulrika jósolta; a lengyelek, Luigi és egy idegen srác előbb ért Sebrayóba, mint mi, de délután kettőre már mi is ott voltunk. 29 km volt a hátunk mögött, és egy talpalatnyi hely nem sok, annyi sem akadt a szűkös alberguében. Benéztem, aztán megmondtam woofnak, hogy a San Vicentéből megismert cheap tourist banda tesped odabent, Koreai Német, Cicca Babba és Szent Fazék apja, meg még egy páran. Itt találkoztunk először a Francia Világlátott Házaspárral (továbbiakban: FVH) is, akik minden szálláson kényszeresen szervezkedtek, a férfi éppen azon volt, hogy beüzemelje az ótvar sütőt, és estére jóóó nagy bulit csapjanak néhány általuk szimpatikusnak ítélt peregrinóval.

Laurával is találkoztunk; ő meg is kérdezte, mit fogunk csinálni, mire mondtuk, hogy nem tudjuk, én most biztosan eszem egy jót, mert igen éhes vagyok. Talán alhatunk a földön, mondta ő. Kinéztem az előtérbe, ahol éjjel hideg lesz, és az eső is könnyen bever. Ja, mondom, majd alszunk a földön.


Horreó

Leültem az asztalhoz, és bepusziltam egy kagylós konzervet, kiflit, meg más egyebet, aztán önhatalmúlag pecsételtünk. Közben odajött Koreai Német is, és közölte, hogy most beszélt egy haverjával, aki lent van Villaviciosában, és azt mondja, egy fia szállás sincs.

Később egy francia srác megemlítette, hogy neki van egy sátra, ha gondoljuk, aludjunk abban. A lengyelek közben beizzítottak egy matracot, amit nem foglalt el senki, mivel eltörött alatta az ágy merevítője. Rettentően el voltak kámpicsorodva. Elmeséltük nekik, hogy kik ezek az emberek, és mi igazából nem is tervezünk itt maradni.


Sebrayo felett található az Északi út egyik legrégibb temploma, román kori, és még mindig igen jó állapotban van; amikor odaértünk, éppen valami vallási rendezvényt tartottak a helyiek

Befutott Ulrike is, bekukkantott, aztán pecsételt, és indult is tovább Villaviciosába. Délután négy fele járt az idő, mikor mi is hátunkra vettük a zsákokat. Fogalmunk sem volt róla, hol alszunk. Ha megtaláltuk az i-t, majd ott segítenek. Koreai Németnek nem hittünk, mivel Villaviciosa nem tengerparti város, és eddig végig az volt a tapasztalat, hogy minden, még playával rendelkező turistaközpontban is akadt szabad szállás valahol. Ha 15-20 euró az ára, hogy lehetőleg ne raboljanak ki minket éjjel a parkban, illetőleg ne ázzunk meg, hát annyi. Erikára is gondoltunk, akiről tudtuk, hogy ő és egy nagyobb csapat még csak ezután fog megérkezni Sebrayóba. Iszonyatos lesz a zsúfoltság, nyilván nem sokan akarnak majd rátenni további 6 km-t az eddigi 29-re.

Elindultunk, és alig tettünk meg pár métert, mikor Laura utánunk szaladt. Nagy hévvel magyarázta, hogy most beszélt Sarával és Mayával, akik már lent vannak a városban. Ha az autópálya alatti alagutat elhagytuk, utána nem sokkal beérünk a városba, ahol jobb kéz felől lesz egy utca, és ott lesz egy naaagy kék kapu, ami mögött egy szörfbolt van. A szörfboltban pedig van egy brazil nő, aki szállást ad peregrinóknak. 15 euró. A többiek már ott vannak...



A csigák sokféleségéről

Mondhatni könnyedén lecsorogtunk Villaviciósába, és az utasításoknak megfelelően rögtön meg is találtuk a nagy kék kaput, s mögötte a szörfboltot. Hulla fáradtan várakoztunk, míg a két spanyol lány és a brazil nő úgy fél órán át pofázott valamiről, míg végre kiderült, hogy igen, van szállás. Pedig úgy tűnt ki a szövegfoszlányokból, hangsúlyokból, hogy mégsem, de túl fáradtak voltunk ahhoz, hogy idegesítsük magunkat. Annyit kötöttek csak a lelkünkre, hogy ha a nő férje megkérdi, mennyit fizettünk a szállásért, mondjuk azt, hogy 20 euró, egyébként a feleség „csak” 15-öt kért fejenként. (A tisztelt férj, aki késő este megérkezett, de szerencsére nem beszélgetett a peregrinókkal, kitalálta, hogy mivel ilyen sokan jönnek a zarándkokok, nosza, emeljük meg az árat. Akik ezután érkeznek, azok fizessenek többet. A felesége azonban rendes volt, szerintem némileg Mayáék ráhatására is…)

Persze ahhoz képest, hogy 15 euró a szállás, egyáltalán nem ér annyit, pókok és más rettenetes élőlények tenyésznek az egyáltalán nem tiszta vizesblokkban. De legalább van melegvíz. A szállás egy része a szörfboltban van kialakítva, némileg elszeparálva egy kis társalgótól és a bolt előterétől. Persze az egész feketén üzemel. Azonban 34 km után ez volt a világ legjobb szállása, fedél a fejünk felett, valamiféle isteni gondviselésnek köszönhetően.

Mayáékon kívül más ismerős arcokkal is találkozunk, pl. a németekkel Güemesből.


A nagy kék kapu. A mennyországé vagy csak egy szörfbolté?


A szokásos délutáni intéznivalók után dumcsiztam Ulrikával és a spanyol csajszikkal. Ulrika elmesélte, hogy ott, a templom árnyékában üldögélve éppen azon töprengett, milyen jó volna a Primitivóra menni, letérni az Északi útról. Fohászkodott, bárcsak találkoznánk még az úton, s mit ád Isten? Fél percre rá megjelentünk a dombtetőn. Hát ezért volt a meleg fogadtatás. Azt mondtam neki, Ulrika, ez egy jel, a Primitivóra kell menned. Másnap reggel induláskor még láttam az ágyában aludni, de soha többé nem futottunk össze. Fogalmam sincs, végül merre folytatta az utat néhány nappal később, Oviedóban.



A szörfbolt


Fekhelyünk

A mai kb. 19 % plusz menetnek köszönhetően holnap lazább napunk lesz, és jó eséllyel beelőzzük a Sebrayóból induló hordákat. Csak 17 km vár ránk, és 16 ágyra úgy 30 ember jut majd. Utána még nagyobb menetre számíthatunk Oviedóig. Sebaj, létezik isteni gondviselés.


19. nap ________ 21. nap

Nincsenek megjegyzések: