2009. május 22., péntek

Idill

Llanes – Leces
34 km
2008. augusztus 1., péntek


Nagyrészt az országúton haladtunk Ribadeselláig, onnan még 5 km volt Leces. Az utolsó egy km durva kaptató az alberguéig - ennyit tudtam a reggeli induláskor. Woof, azt hiszem, nagyon féltett, már jó előre felkészített lelkileg, hogy nehéz szakasz lesz a mai, és úgy emlékezett, az utolsó kilcsi igen szenvedős.





Mivel előző nap bevásároltunk, az egyik pihenőt összekötöttük a hideg kajából álló ebéddel. Második napja kísérték eseménytelen utunkat balkéz felől a hegyek, jobbról pedig az óceán. Sikerült lefotóznom egy, a borult, hűvösebb idő miatt üres playát (San Antolín).


San Antolín

A lábam eddig mindig 20 km után kezdte erőteljesen jelezni, hogy elég volt a betonból, gyaloglásból. A rettenetes talpfájás nem maradt el ezúttal sem, ráadásul csatlakozott hozzá a combcsont-medencecsont találkozásánál lévő ízület. Ez pedig jobban aggaszt a masszírozással elintézhető talppárnáknál… Nagyon nem szeretnék kényszerpihenőt. A gyomrom talán jobban van, az utóbbi időben besokallt az emésztésem a sok idegen ételtől, és talán a helyi forrásvizek is tehetnek a kellemetlenségekről.



Ribadesella CF!!!!!!


Az út a délutánba nyúlt, a felhők eltakarodtak az égről, ami kánikulát sejtetett. Mire Ribadesellába értünk, ragyogott a nap; míg woofra vártam egy padon, szépen le is égett a vállam. Aztán szereztünk az i-ben új credentialt, pontosabban csak nekem jutott, mert nem volt náluk több. Rettentő fogalmatlan volt szegény csaj, fingja nem volt róla, hogyan kell kitölteni, pedig kettőnk közül nem én tudok spanyolul. No mindegy, a végén egyszerűen elvettem tőle, és beírtam, amit gondoltam, ő meg hümmögött. (A magyar nevek kibetűzése mindenkinek gondot okoz, és ezt csak tetézte, hogy az irúni hospitalera írása egyszerűen olvashatatlan volt. Átmásolni nem lehetett az adatokat, mert fura módon nem egészen azokat kérte az új, északi utas credential.)


Kánikula Ribadesellában


A körforgalom, amit minden zarándok lefotóz

Az utolsó öt km-t gyorsan lezavartuk, igaz, az emelkedő aljában annyira elfogott a hányinger (talán betett a tűző nap), hogy egy kicsit le kellett csücsülnöm árnyékba. Aztán a fürdés, alvás iránti vágy felülkerekedik az emberen, és újra nekiveselkedik az útnak.

Lecesről tudni kell, hogy konkrétan nincs ott semmi néhány tehénen, lovacskán, templomon és az alberguén kívül. Fél km-re ugyan van egy álmos falucska, de semmi jele mozgásnak. Előttünk csupán Luigi, egy ötven körüli olasz koma és a lengyelek érkeztek. 24 férőhely van, úgy látszik, nem fog megtelni az amúgy csuda klassz, tágas albergue. A cheap touristok elmaradtak, jellemző, hisz' nincs egy köpésre a tengerpart, ráadásul fel kell mászni egy dombra.

Később befutnak azért más zarándokok, köztük Piotr-ék ismerősei, egy másik lengyel pár. A hölgy tagjától megtudom, hogy az angol kiejtésem „lengyeles”. Sikerült később rányitnom a budiban, ahol ő épp a rózsaszín ajfótélfa, a zöld, hólyagos-penészes fal és egy kaszáspók idilli együttesét fotózta.


Idill Lecesben. Luigi ül a napfényes kertben


Tengerre néző kilátás

A szállásról: az hospitalera nagyon közvetlen, de csak spanyolul ért. Valamiért roppantul fontos volt a foglalkozásunk az adatok felvételénél a nagy könyvbe. Statisztika mindenek felett! Rajzoltam neki bíróságot, bilincsbe vert vádlottal, ügyésszel, védővel mindennel. Aztán bekarikáztam, én kb. ki lennék a "szentháromságból". Aztán valamit beírt. Woof mindenesetre szerkesztővé avanzsált műfordítóból, ebben biztosak vagyunk. 5 euro/fő, masszív, alacsony emeletes ágyak (jessz!), kertecske is van, tehát lehet teregetni. (Most az egyszer meg is száradtak a ruhák köszönhetően az erős napsütésnek a szélnek.)

Jó pihenni, főleg, hogy holnap újabb 29 km vár ránk, majd 27. Most érzem úgy, hogy igazán beindult a Camino.


A szállás szomszédságában áll a templom




Lovak délutáni aranyfényben


Henye

Késő délután további zarándokok érkeznek, köztük Erika is. Bezárt a pińeres-i alberbue, ami 20 km-re van Llanestől. Úgyhogy mindenki elvánszorgott idáig.

A délután az idillről szólt; megettük a Ribadesellában vásárolt kaját (a paradicsom, na azt felejtettük el, borzasztóan hiányzott), és csak süttettük a hasunkat a napon. Woof kiment lefotózni a templomot, és míg én bent tunyultam, beszerzett egy ingyen jégkrémet egy arra járó, helyi „femilifroszt” jellegű kocsiból. Később én is megtornáztattam magam, és barátságos lovacskákat fotóztam a lemenő nap aranyszínű fényében.


18. nap __________ 20. nap

Nincsenek megjegyzések: