2009. május 22., péntek

A tölgyfa hagyománya

Zenaruzza – Gernika
16 km
2008. július 18.


Előző nap még nem döntöttük el, Morgáig megyünk-e vagy csak Gernikáig, ahol viszont nincs albergue. Az úton aztán rá kellett jönnünk, bőven elég lesz nekünk ez a mai 16 km, és egyébként is, jó volna megnézni a várost.

Rettenetes volt reggel az óracsörgésre ébredni, eddig mindig fent voltam, mire megszólalt az óra, az agyam „ébresztett”, és frissebb is voltam. Most nagyon húzott az ágy.

Talán az volt a gond, hogy az előző két napra nagyon kihegyeztem magam, és most lelkileg-fizikailag leeresztettem, mondván, rövid a táv, kvázi pihenőnapot tartunk – nagyon fájt, nagyon meleg volt, nagyon szenvedtem, mire végre megérkeztünk.



A kolostort elhagyva sáros erdei utakon vezetett a Camino az első településig. Közben szépen megvirradt, egy felhőt sem láttunk az égen, ami forróságot ígért. Legalább megszáradnak a hátizsákomra teregetett ruhák – nézzük a dolgok jó oldalát. Egy kilóval kevesebb lesz a cucc a hátamon.

Kb. 5 km megtétele után megreggeliztünk egy kis hermitage tövében. Eseménytelen, mondhatni unalmas utunk volt, ha nem betonon jártunk, sáros, gazos területen vágtunk át.




Ilyen helyeken nem szívesen bolyonganék magányos zarándokként - nem is az emberektől tartottam, hanem a kutyáktól

Legelőször Zarrában találkoztunk zarándokokkal, volt köztük ismerős; a zenaruzzai kolostorból indultak. Zarrában egyébként két irányban is lehet haladni, mi azt válaszottuk, amelyiken a biciklisek közlekednek; a város előtt a két út ismét csatlakozik. Ott megint találkoztunk az egyébként antipatikus csapattal. Úgy mentek, mint akiket puskából lőttek ki, bár nem igazán értettem, hova sietnek ennyire. Láthatólag versenynek fogták fel a dolgot, az egyik csaj megtáltosodva előzött le minket. Aztán egy templomnál bevárta a társait. Na, ezért kellett annyira sietni, akikkel kb. mi is egyszerre értünk oda.


Egyesítsük Baszkföld spanyolországi és franciaországi területeit! Ilyen falfirkák mindennapiak Baszkföldön


Gernikát messziről lehetett látni egy hegyoldalból, ahonnan kanyargott lefelé az út. Nem túl nagy város, és onnan föntről szépnek sem tűnt az előtérben húzódó vasút meg az iparvidék miatt. Sem ahhoz nem volt kedvem, hogy drágán maradjunk, sem ahhoz, hogy további hat km-t vánszorogjunk Morgáig, ahol elvileg 60 fős albergue van.



Gernika

A városban összefutottunk két spanyol csajjal, akikkel már korábban is találkoztunk (Zarautzban, Debában). Csak az anyanyelvükön beszéltek, de azért alapszavakkal és gesztusokkal megértettük egymást. Azt mondták, ők is Morgába akarnak menni. De nem gyalog. Mert már egyébként ide sem gyalog jöttek. Hanem busszal. Ahha. Teljesen ledöbbentek, mikor mondtuk, hogy mi meg gyalogoltunk. Tényleg nem értem. Ez itt a Camino, ide gyalogolni jönnek az emberek, nem? Végül aztán ők is abban a szállóban vettek ki szobát – lehet, nem volt képük tovább utazni, vagy ki tudja –, ahol mi is aludtunk. Kíváncsi leszek, hamarabb érkeznek-e holnap a következő szállásra?

13.00-kor már be is rendezkedtünk a nem épp olcsó szoba+mosdóba, utóbbiban csótányok rohangáltak, de jól megfértünk velük. Nem trancsíroztam szét őket, tekintve, hogy még az éjszakát ott akartuk tölteni. Legyen a következő fizetővendég gondja.


A város jelképe a tölgy. A filagóriában a már halott fa törzsének maradványa. Magonca pár tíz méterrel arrább található. A hagyomány szerint a tölgyfa alatt gyűltek össze a tartomány vezetői, megbeszélendő Baszkföld gondját-baját

Elmentünk városnézni, netezni, ettünk csudafinom pintxókat és ittunk hozzá café con lechét. Egy egész picit az volt az érzésem a város kulturális öröksége láttán, hogy a kelleténél jobban meglovagolják a bombázás tragédiáját. Alighanem lábjegyzet volna Gernika a történelemkönyvek lapjain (még ha ez volt az első terrorbombázás), ha Picasso nem festi meg azt a bizonyos képet. A Guernica mozaik reprodukciója megtalálható a városban, ennél azonban nagyobb érdekesség volt számomra a régi városháza (Casa de Juntas), és a tölgyfa, melynek tövében évszázadokon át összeültek a tartomány vezetői. A gyűlést 1876-ban beszüntették, majd 1979-ben ismét felélesztették a hagyományt. Ugyanebben az épületben az ETA merényleteinek áldozataira emlékező kiállítás is található. Szép a baszkok szabadságvágya, de a terrorizmus nem a megfelelő eszköz a cél eléréséhez.




Casa de Juntas


Ólomüveg mennyezet az ETA áldozataira emlékező kiállítás feletti teremben; az ablakon látszik a tölgyfa, az oldalt körbefutó díszítőelemek - épületek vagy más jellegzetességek - egy-egy, a gyűlésen résztvevő városokat jelképeznek

Mind a Casa de Juntas, mind a közeli, gótikus Santa Maria templom megmenekült a bombázás idején. A tölgyfa 2004-ben elpusztult, törzsének egy darabja a „gyűlésház” kertjében látható, míg helyére az egyik sarját ültették.

Érződik a városon a történelem, a mélyen gyökerező hagyomány és annak tisztelete. Mire körbejártuk a turistáknak szánt brosúrában írt nevezetességeket, rá kellett jönnöm, Gernikára mostantól nem a bombázások miatt fogok emlékezni.


A tölgyfa magonc


Baszk gótika


Picasso Guernicája csempéből


4. nap _______________ 6. nap

Nincsenek megjegyzések: