2009. május 22., péntek

Cheap Tourist

Deba-Zenaruzza
29 km
2008. július 17.


Azt hiszem, kb. fél hatkor felébredtem, pislogtam a sötétben, vártam az első óracsörgésre, mocorgásra, hogy ne mi legyünk az elsők, akik zajt csapnak. Számítottam arra a három komára, akik nem csaptak görbe estét, fel is keltek hamarosan, és velük mi is (6.00). Olyan villámgyorsak voltunk, hogy csak na, negyed hétkor már kiléptünk az albergue kapuján. Rögtön egy meredek kaptatóval kezdtük bemelegítésként, tengerszintről persze. Baszkföld már csak ilyen.



A három férfi Olatznál, 7 km-rel később ért be minket; a guide a láma peregrino lelkére kötötte, hogy a falu után ne számítson civilizációra Marquináig. Még jó, hogy a bár még zárva volt…

Egész nap szép hegyek közt, sokszor hegyi ösvényeken át vezetett az út, nagyon élveztem, végre egészen túra jellege volt a terepnek.




Időnként ilyen obeliszkek jelzik az utat, nem csak felfestett sárga nyilak


Cipő, zokni és lábszárítás






Lovak Olatznál


Megint bőszen pakolok valamit

A szakasz első fele folyamatosan emelkedik, a második felében pedig folyamatosan ereszkedik, de sajnos nem valami jó elosztásban: Marquina fölött nem ússza meg senki a meredek lejtőt, láttunk is egy amúgy elég gyors zarándokot, akinek ott bizony felmondta a szolgálatot a térde…

Marquinában nem álltunk meg, mentünk tovább az eredeti terv szerint, pedig lett volna hely az alberguében. Ettünk isteni finom pintxókat és ittunk hozzá café con lechét, ami szerintem ott rögtön vérré vált, és újult erővel vágtunk neki a hátralévő km-eknek Zenaruzzába.




Templombelső Marquina határában. Kívülről így festett:



Ez még mindig Marquina, egy másik templom. Lesz egy harmadik is:


Főtér


Templombelső - Marquina



Marquinát elhagyva először jól kiépített bicikliúton haladtunk, aztán patak meder mellett, sík terepen, de tudtuk, hogy ez csak átverés, a kolostor előtt egy km-rel (elhagyva Bolibart, ahonnan Simon Bolivar származik, és ahol most rettenetes színű társasházakat építenek gőzerővel) római út vezet fel a kolostorhoz. A „fel” szócska azonban nem írja le az út meredekségét, és a fotó sem adja vissza – hogy végül mégsem tűnt annyira durva kaptatónak, talán amiatt lehetett, hogy lelkileg felkészítettem magam a legrosszabbakra. Hát, a Zengő meg a Vadálló Kövek a Pilisben, vagy a Babás Szerkövek a Mecsekben, az durvább. Sokkal. De azért ez se volt sétagalopp 28 km megtétele után.





Bolibar


A római útra visszanézve a zenaruzzai kolostor felé



A zenaruzzai kolostor

Bementünk a kolostorba, ahol egy málészájú francia(?) gyerek közölte (bár alig bírta kiejteni az angol szót, hogy occupied), minden fekhely foglalt, de azért nézzünk be, mert a földön még lehet hely. Aha. Köszi. Benéztünk, és ki is fordultunk. Még egy hely akadt volna valami rémes matracon, de az egész annyira szűkös volt, hogy nem fértünk volna már el mindketten. Az volt csak vicces amúgy, hogy csupa olyan embert láttunk a kolostorban, akikkel az úton egyáltalán nem találkoztunk, és úgy tűnt, órák óta itt lebzselnek már.





Az épület mélyéről kihallatszott a szerzetesek éneke

Szóval baktathattunk vissza a kétszáz méterrel lentebbi magánalberguébe, ami igazából nem is valódi albergue, hanem hotelszerűség; csak éppen peregrinók is igénybe vehetik. Na persze nem olcsóbban.

Már lefürödtünk, mostunk, és mentünk vissza a kolostorba fotózni, mikor összefutottunk pár spanyollal, akikkel az úton váltottunk pár szót, még a Marquinába ereszkedéskor. Nagy nyugalommal sörözgettek; félelmetes tempójuk volt, és csak azért értek be utánunk, mert megálltak Marquinában enni valamit. Azt gondolták, még bőven jut szállás nekik a kolostorban, és a magánalbergue éttermében még isznak egy korsóval, mielőtt felmennek. Csak néztek, mint a bocik, mit keresünk mi itt, amikor előbb érkeztünk meg. Mondtuk nekik, mi a helyzet, mire az egyikük, egy csajszi, kifejtette, hogy a sok „cheap tourist” kihasználja az olcsó alberguék nyújtotta szálláslehetőséget, kiváltják a credentialt, de azt senki nem ellenőrzi, nem is tudják, hogy ténylegesen legyalogolta-e a távot, vagy buszozott egyik szállástól a másikig? Azért tettek egy próbát a kolostorban, de aztán ők is ott aludtak, ahol mi.

Végre tudtam mosni, mert tegnap a strand mosdójában ezzel inkább nem foglalkoztam. Kétlem, hogy bármi is megszárad, elég párás a levegő és hűvös is van. Az erdőben láttuk az eső nyomát, de az esőköpeny ma is a zsákban maradt.




Vacsorára bőséges kaját kaptunk, úgy belaktunk, hogy mozdulni sem bírtunk. A szomszéd asztaloknál egy guatemalai biciklis zarándok pár ült, a másiknál a spanyolok, egy harmadiknál meg két japán nyugdíjas, szintén biciklivel járták a Caminót. Mondanom sem kell, eléggé jó kedvük kerekedett a bortól… Ráadásul ők már hamarabb nekifogtak az alkoholizálásnak, az egyiküket pl. meghívták az asztalukhoz a helyi baszk öregurak. Az egyik felet sem zavarta, hogy nem beszélnek egymás nyelvén. Nekik is és nekünk is a guatemalai srác tolmácsolt angolra, mikor a csak spanyolul beszélő tulaj elmondta a kajaválasztékot.

A holnap reggeli kelés 5.45-re van előirányozva (grrr), kedvünkre zöröghetünk pakoláskor a nylonzacskókkal, mivel ketten vagyunk az egész hatfős szobában. És ez azt jelenti, hogy nem kell az emeletes ágy fölső részén aludnom!


3. nap ______________ 5. nap

Nincsenek megjegyzések: