2009. május 22., péntek

A pokol tornácán

Gernika-Lezama
22 km
2008. július 19.


Kora reggel keltünk, a mosdóban szaladgáltak a csótányok, de szerencsére nem támadták meg a kajánkat a szobában; ismét sötétben baktattunk, akkor kezdett virradni, mikor kiértünk az épületek közül. Majdnem elvesztettük a jeleket, mert éppen építkezés folyt a külvárosban, de akadt egy öregúr, aki már messziről integetett, merre menjünk. Aztán, hogy kiértünk az erdőbe, rá kellett jönnünk, hogy nem azon kapaszkodunk, amit a guide ír, hanem valami újabb, de jelölt úton.
A hegyek tövében megült a köd, felettük tiszta volt az ég és sütött a nap.






Nézz vissza Gernikára


Vicces kedvű zarándokok nyomai



Lovak reggeli fényben a morgai albergue után


Larrabetzu az út közbeni egyetlen jelentősebb helység, egy ablakpárkányon találtam egy pesetát; a kocsmában ettünk pintxót meg ittunk kólát (valami rejtélyes oknál fogva egyszerűen kívánja a szervezetünk ezt a kátrányos szirupot, valószínűleg a cukordózis miatt). Ekkor értek be a morgai, antipatikus versenyzarándokok, de észre se vettek minket (ahogy szerintem a falu szépségeit sem), mentek tovább egyenesen Bilbaóba.


Larrabetzui életkép



Larrabetzu. A főtér legszebb háza


Larrabetzu temploma

Mi nem mentünk a nagyvárosig, nem volt tervben, úgyhogy maradtunk a konténerszállásokon, Lezamában. Két spanyol srác – velük szintén többször összefutottunk már az úton – meg két francia bringás csajszi várnak nyitásra (16.00).


Lezama temploma az egyetlen látnivaló

Lezamában az égvilágon nincs semmi érdekes, de azért felsétáltunk a templomhoz és ittunk egy sört egy bárban. Látszik, oda nem berúgni mennek az emberek, hanem beszélgetni; nem voltak bent sokan, de hatalmas zajt csaptak a dallamos beszédükkel.

Az albergue tényleg egy konténer, bár elég rendezett; nincs melegvíz, de van műanyagfüves minifocipálya, ahol lehet heverészni. Egy ismeretlen zarándok a sátrát, amit már Gernika határában is láttam, meg egyszer korábban szintén valami út mellett, este ott verte fel.

Összefutottunk Barbarával, azt mondta, Santanderig teszi csak meg a Caminót, többre nincs ideje. Eléggé kész van még mindig a lába, és a pakkja is nagynak, nehéznek tűnik. De nagyon vidám, ő is találkozott a japán nyugdíjasokkal, persze, hogy rögtön bort kértek, és Barbara arra a kérdésre is tudta a választ, miért is „caminóznak” a japán öregurak: „They’re collecting stamps.”



Vigyorgok, pedig egyáltalán nem volt jó kedvem, és nem lábfájás, vízhólyag miatt

Minden szépség, kellemes élmény ellenére a semmittevés, a környezetváltozás és úgy általában ez a fajta fizikai-lelki megterhelés nehézsége, amihez nem szoktam, kezdett erőt venni rajtam. Már Gernikában is éreztem a lelki hullámvölgyet, és most sokszoros erővel tört rám. Mintha az agyam most eszmélne rá, hogy nem hétvégi kirándulásra, túrára jöttünk, a végcél még irdatlanul messze van, és minden nap bizonytalan, hol alszunk, hol pihenünk; mintha a szakadék szélén egyensúlyoznánk. A gyötrő érzések rohamszerűen jöttek, és sejtettem, hogy nem ez lesz az utolsó nap, hogy meg kell birkóznom velük.

Az út mindenkinek nehéz, de mindenkinek más miatt. Ugyanakkor azt sem hiszem, hogy én vagyok az egyedüli, aki lelkileg is megszenvedte, főként az elején. Talán az is közrejátszott benne, hogy én mindig szeretem tudni, „mikor mi a program”, időben-térben elhelyezni magam, mindig tudni, mit kell elintézni, s most egyszerre kihúzták a lábam alól a talajt. Nem tudom, hol alszunk holnap, meg azután, meg azután, képtelen vagyok felfogni, feldolgozni, még mennyi van hátra térben, időben, és ez rettentő zavaró, mintha egy mély alagút alá vinne az út, amelynek nem látni a végét. Ha rövid távot megyünk, a nap második felében nincs mire figyelnem, koncentrálnom, csak a semmittevés marad, főleg olyan helyeken, mint Lezama. Nem olyan jó az alvókám, hogy „téli álomba” merülve vészeljem át ezt az időszakot (este nem aludnék); borzasztóan hiányzott egy jó könyv, valami zenelejátszó, rajzfüzet, akármi. Csak a naplóírás maradt, meg az olyan banálisan egyszerű teendők, mint kézzel kimosni a ruháim, és kiteregetni. A naplóm lényegi gondolata: "Nem tudom, hogy fogom ezt elviselni."


5. nap _____________ 7. nap

Nincsenek megjegyzések: