2009. május 18., hétfő

Mint a lavina

Francia út
San Xorxe-Melide
24 km
2008. augusztus 15., péntek


A tegnapi mártírkodással (iskolaépületben alvás, hideg levegő, kemény fekhely, legyek, nincs mosdó sem, és amúgy is, a Bermuda-háromszögben érzi magát az ember) végül semmit sem értünk el. Olyan sötét volt hajnalban, és olyan sokáig – mintha San Xorxe nem akart volna elengedni –, hogy eltévedtünk. Olyan helyeken mentünk keresztül, amelyek nem szerepeltek a guide-ban. Még a nap állása sem segíthetett, mert borult volt az idő. Ja, nyilakat ezer éve nem láttunk. Úgyhogy meneteltünk az egymást keresztező műutakon, nem volt mit tenni, míg köd nem borult a tájra, és be nem futottunk egy városba.

Amit Palas de Reinek hívnak.



Beültünk egy bárba, ment az Olimpia a tévében (éppen Barta Nóra műugrónkat mutatták), találkoztunk pár kósza zarándokkal, aztán egyre többel és többel. Az életkedvem visszahozta a kakaó, és nekivágtunk Melidének, remélve, hogy a reggeli kellemetlen kitérő ellenére lesz még szállásunk.

Arra hamar rájöttünk, hogy sokkal gyorsabban megyünk, mint a zarándokok többsége, akik valamennyien ismeretlenek voltak számunkra, hiszen mi csatlakoztunk be a Francia útra, amit a peregrinók többsége választ. Mint a lavina, úgy zúdultunk le közéjük a Primitivo hegyeiről.



Előtérben Toldi Miklós, távolabb Szergej Bubka - avagy elképesztő dolgokat cipelnek egyesek túrabot gyanánt

Rengeteg a száz kilométeres zarándok: kevés, és/vagy taxival vitetett csomaggal, sportcipőben, szabadidő ruhában, előre lefoglalt szállással. Ugyanis a santiagói zarándokirodában azt a bizonyos, latin nyelvű compostelát (ami igazolja, hogy megtetted a Caminót), már 100 km megtétele után kiadják. Nem mintha kisebbíteni akarnám mások érdemeit, de egész más érzés 800, 900 km megtétele után érkezni Santiagóba, mint 100 után. (De az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy láttam olyan, elég nagy túlsúllyal küzdő lányt, akinek ez a 100 km is felért 900-al. Lassan, nyugodtan ment, térde befáslizva, de biztos vagyok benne, hogy odaért Santiagóba.)

Egy csapat gyerekkel is találkoztunk, csomagjuk nem volt, és meglehetősen rapszódikus tempót diktáltak, hol gyorsan, hol csigalassan, mi meg sokáig hiába próbáltuk megelőzni őket. Ha elhaladt pár bringás, tapssal, kurjongatással üdvözölték őket, mint a Tour de France versenyzőit, máskor énekeltek, és a gyalogosoknak is sorra mondták: „Buen Camino!”



Háztetők Melide határában. Egymást érik a bárok és a néhány ágyas magánszállások, a többségében szép pecséteket is be lehet szerezni


Mintha legurultunk volna a hegyről, úgy mentünk el sorra az emberek mellett, csak kevesen voltak gyorsabbak nálunk. Hamar Melidében találtuk magunkat, ahol már vagy hetvenen álltak sorba, nyitásra várva. Mi is letettük a zsákot, és várakoztunk, nem volt mit tenni. Ismerős arc nem volt köztük, bár a városban futólag láttunk pár északi peregrinót, és kölcsönösen örültünk egymásnak. Minél nagyobb lett a tömeg, annál jobban becsültük az ilyen pillanatokat.



Melide sziesztaidőben



Melidében legalább 120 férőhely van a nagy állami szálláson. Bár kettőnket nem egymás közelébe osztottak be, legalább egy teremben aludtunk. Lepakolás után fürdés következett, amit több szempontból sem élveztem, pedig rám fért volna San Xorxe után; szerencsém volt, hogy bejutottam az egyetlen olyan, fallal elhatárolt zuhanyzóba, amit zárni is lehetett. A nagy mosdó ugyanis koedukált… Időnként jéghideg vízsugár csapott ki az addig jó meleg vízből, úgyhogy nem foglaltam mások elől sokáig a mosdó ezen részét. A trauma után benéztünk a városba (nem túl nagy, és látnivaló sem igen akad), hogy együnk valamit.

50 km Santiago.




Valami festivóra készültek a helyiek, később láttunk is egy zajos csinnadrattát felvonulni a főutcán






Egy szép, fincsi bocadillóval birkózom


32. nap ________ 34. nap

Nincsenek megjegyzések: