2009. május 18., hétfő

Luxus

Lugo-San Xorxe
31 km
2008. augusztus 14., csütörtök

Előző nap nagy tanakodás vette kezdetét az út folytatását illetően. Időről-időre vannak pontok, ahol az ember választhat, merre megy tovább a Caminón. Ilyen volt Oviedo is, ahonnan sokan felmentek Avilesbe, így a lengyelek is, meg később FVH-ék.

Lugo után az a nagy kérdés, miként jusson le az ember mielőbb a Francia útra. Ott ugyanis emberhordák haladnak, a rémhírek szerint többszáz fős alberguék sem tudják befogadni a tömeget, akiknek a jó része „százkilométeres zarándok” (erről később). Tehát olyan időpontban kell megérkezni Melidébe (mi ezt a várost szemeltük ki), hogy még legyen hely a szálláson.

Csakhogy Lugo után olyan albergue található belátható távolságra, ami után másnap jó harminc kilométert kéne még megtenni a Francia útig. Woof előre felkészített erre, hogy előfordulhat, hogy San Xorxéig [szan horhe] menetelünk, mert onnan másnap csak 20 km Melide, még délelőtt odaérünk, lesz helyünk.

San Xorxéval egy gond van. Ez a hely az igazi tehénszaros galiciai falu mintapéldája. Ott nincs albergue. Van viszont használaton kívüli iskolaépület, padokkal, tanári asztallal meg minden. Azokon lehet aludni. Meg van bolt is, tehát lesz mit enni. És egyébként is csak egy este.



Lugoi néma reggel


Mivel ma a többség egyből Palas de Reibe loholt, ami már a Francia úton van, kb. tíz, tizenöt km-rel Melide előtt, ám ők is csak délután érhetnek oda, mi egyáltalán nem siettünk. Úgy gondoltuk, SX-ban nem sokan akarnak aludni, egy iskolapad biztos akad. Egész nap nagyon szép volt az út, igazi ajándék volt, vidéki túra.



Az alberguében (San Román de Retorta) már ott találtuk a francia párt, a lány meg is kérdezte, nem gondoltuk-e meg magunkat, nem maradunk-e mégis inkább? Komolyan gondoltuk mi azt az iskolát? Ekkorra azonban már teljesen bennem volt a kalandvágy. Csak pecsételésig vártunk, megkajáltunk, és mentünk tovább.

Egyszer találtunk egy magánszállást is, ami már nem lett volna rossz távolságban Melidétől, de 45 eurót akart elkérni a tulaj egy pókhálós, lepukkant házban töltött éjszakáért. Még csak leülni sem támadt ott kedvünk.

Megfigyelés Galiciáról Lugo után: nincs sehol építkezés, egymást érik a szántóföldek, dombok és falvak, ahol a betonutat néhol több centi vastag tehénszarból szőtt szőnyeg borítja.


Azért szép vidék ez a Galicia


88.888 km van hátra Santiagóig. Ezt a kis lapkát tuti sokszor lelopják



Épp elmélyülten magyaráztam valamiről, amikor egy újabb falu szélén találtuk magunkat. Három ótvar gombóc kutya szaladt oda üdvözölni minket (csak azután vettem észre, milyen rondák, mikor már jól megdögönyöztem őket), az út szélén egy öregasszony kapált. Woof szóba elegyedett vele (ő magyarul beszélt, a nő meg spanyolul), de persze Woof már tudta, mit mond a néni:
– Menjetek le a polgármester, Antonio házához, a kulcs a postaládában van. Aztán vissza – és most a másik irányba mutatott –, az ott az iskola, ahol alhattok – megfordult és a háta mögötti szürke épületre mutatott – ez pedig az én boltom, itt tudtok vásárolni.

Így hát lementünk a polgármester, Antonio házához, megszereztük a kulcsot, felmentünk az iskolába és lecuccoltunk (még hősugárzókat is találtunk!), aztán Woof leugrott a néni boltjába (ahonnan 13 %-os riojai bort is hozott!), s miután elrendezkedtünk, kiültünk a verandára dőzsölni, sütkérezni a lassan lemenő nap fényében. Egyszer talán lesz kertesházunk, ábrándoztam, és ott is megtehetjük ezt. Woof, mintegy varázsütésre, azt mondja két falat és egy korty bor között:
– Gyakorlunk az elkövetkező évtizedekre.
Mire én enyhén elkámpicsorodott hangon:
– Mosdó azért lesz a házunkban, ugye?





A környéken vezet egy régi római út, ennek állít emléket ez a mérföldkő


"Albergue" San Xorxéban. A használaton kívüli iskolaépület előtt telis-tele volt a tér söröskupakokkal. Ezek szerint itt tartják időnként a festivókat, szerencsére aznap este semmi ilyesmire nem került sor

Nem sokkal később megérkezett három zarándok. A két lány és egy fiú enyhén lepukkant, slampos bölcsész benyomását kelti, bár ebben az is közrejátszhat, hogy enyhén ködös a tekintetük a fűtől meg a piától. Mint kiderült, ők is Irúnban kezdték, de a Primitivót átbuszozták, mert hirtelen kevés idejük maradt a gyaloglásra („Too much beaches” – mondta a fiú az út első felére célozva). Először nem akarnak maradni, aztán végül visszatérnek (máig sem tudjuk, ugyan hova mentek volna este hatkor, ráadásul az eső is kezdett cseperészni). Adunk nekik egy hősugárzót (borzasztóan örültek neki), és övéké a nagyobbik tanterem (ótvar, mocskos matraccal, szerintem azon aludtak). Mi a tanári asztalt, az összetolt padokat és a legyeket választjuk.


A hősugárzó előtt melegítem a hálózsákom. Augusztus van, és mégis hideg, Galiciában óceáni az éghajlat, elkélt a fűtőtest


31. nap _________ 33. nap

Nincsenek megjegyzések: