Beszédkészség

Portugalete-Pobeńa
12 km
2008. július 22., kedd

A spanyoloknál – mint az közismert – nemzeti sport az országúti kerékpározás. Ennek megfelelően tervezik városaikat, akár Bilbaó méretűről van szó, akár kis községekről: mindenütt rengeteg a jól kiépített bicikliút. Nincs ez másként Portugalete és Pobeńa között sem.

Portugalete reggel. Előtérben az utcai mozgójárta, háttérben a folyó fölött átívelő híd

Gumicsizmás néni sétáltatja angol szettereit a Portugalete és Pobeńa közti 12 km-es bringaút mentén. Rajta kívül futók, gyalogosok és lovasok is feltűntek

A 12 km-es kerékpárút kétsávos, akár egy autóút, táblákkal, pihenőhellyel kiépítve; időnként felüljárón vagy alagúton át keresztezzük a vele párhuzamosan futó autópályát. Külön sávot építettek a gyalogosoknak, balesetveszélyes is a bicikliútra menni, körül kell nézni ugyanúgy, mint ha kocsikról lenne szó. Ráadásul a bringások hangtalan közlekednek, kivéve, ha csapatostul tekernek, mert akkor – spanyolok lévén – folyamatosan pofáznak.

Ha már folytonos dumálás: ugyanezen az útvonalon megálltunk az egyik pihenőnél, ahol rajtunk kívül két bringás pasas tartózkodott. Az egyikükre rájött a szükség, és mivel engem valószínűleg a rövid hajam miatt fiúnak vélt a szeme sarkából, elő is vette azt. Közben folyamatosan beszélt a társához, és ez annyira lekötötte, hogy csak úgy állt ott, a placc közepén, és már a szükség sem volt oly sürgető, mint az, amiről éppen dumált...

Később láttunk egy öregurat, szerintem ő minden áldott nap ott sétál ezen az úton, legyalogolja a napi adagját – bottal a kezében –, aztán megy vissza a városba. Ilyen utak kellenének nekünk is, sok, nagyon sok.

Mint egy autóút

Pobeńához közeledve összefutottunk egy másik helyi taggal, aki kéretlenül adott útbaigazítást – persze kizárólag spanyolul. Azt mindenesetre megértettük, hogy lekicsinyelte a mai napra betervezett táv hosszúságát, mikor kérdésére elárultuk, hogy ma csak 12 km-t megyünk. Mivel nem beszéltünk spanyolul, eltekintettünk attól, hogy elmagyarázzuk, miért nem vállalkozunk többre (másnap a guide szerint sok várt ránk, és egyébként is, hova siessünk, nem akarjuk túlerőltetni a lábunkat stb.)

Pöttyös zebraló

Ennek ellenére, mikor délelőtt 10 óra körül beértünk Pobeńára, kísértésbe estem, hogy ne maradjunk itt. Bennem volt a mehetnék, de aztán lehűtöttem magam, azaz woof engem, hogy innen még nagyon messze van a következő albergue, és talán már nem is akadna ott hely. Közben egy német banda (valószínűleg Bilbaóból kezdték a Caminót) utol ért minket, úgyhogy versenyezni sem volt kedvem. Ittunk egy cafe con lechét, aztán levándoroltunk a tengerpartra: a playa ott terpeszkedett húsz méterre.

Hűvös volt a levegő, a víz pedig jéghideg, ennél többre nem vállalkoztam, de ahogy néztem, a spanyolok sem

Egy patak ömlik a tengerbe, dagály idején felduzzad. A sziklákon látszik a víz munkája

Várakozás az albergue előtt

A vizes fövenyben tapicskolás vetődtünk a néhányszáz méterrel arráb lévő szállás elé, ami még órák múltán nyitott. Előttünk épp betéblábolt egy idősebb német házaspár – ők csak este mentek ki a playára.

Jól elheverésztünk a napon, a németekkel felváltva vigyáztunk a csomagokra, úgyhogy legurítottunk egy kis sört is az egyik közeli bárban. Aztán megjelent a három grácia.

Elől haladt vénséges vén, bölcs vezetőjük, aki nem félt senkitől; mögötte a látszólag vagányabb, de azért biztos távolságot tartó, fekete fejű társa, míg harmadiknak a roppantul beszari nyakigláb. Ja, ha nem említettem volna, kacsákról van szó.

Az az érzésem támadt, hogy ezek hárman minden nap, mint az óramű, megjelennek délután háromkor az albergue előtt, és méltatlankodó hápogásban törnek ki, ha valaki megközelíti köreiket vagy hirtelen mozdulatot tesz. Egyébként óvatosan megszemlélték az összes hátizsákot, és elfogadták a kenyeret. Kézből is. Még szép, hiszen nyilvánvalóan ezért jöttek.

A három grácia terepszemlét tart

Később, miután lepakoltunk, fürödtünk (és futólag összeismerkedtünk Laurával, aki Mallorcáról jött), körbejártuk a környéket (tehát az összes bárt pintxók és borok után), megtaláltuk a kacsák helyét is: az albergue melletti patakban rengeteg liba, házi kacsa ácsorgott. Mikor a dagállyal megemelkedett a vízszint, elúsztak.

Éjjel hallottam valakit, amint felkiált álmában, s akadt, aki németül beszélt. Fura volt, aztán rájöttem, hogy hát persze, milyen más nyelven beszélnének álmukban az emberek, mint a saját anyanyelvükön.

8. nap ______________ 10. nap