2009. május 22., péntek

Gandalf

Santander – Polanco (El Mar)
21 km országúton
2008. július 27.

Mikor felébredtem, frissen és üdén, pislogva a sötétbe, megesküdtem volna rá, hogy öt óra van, a szervezetem beállt a kelés időpontjára, aztán megleltem woof telefonját, és akkor láttam, hogy még csak hajnali három van… Egy órás fetrengés következett, mire sikerült visszaaludnom. Persze később, mikor tényleg ébredni kellett, úgy éreztem magam, mint akin hatszor átment az úthenger.

De azért a szokott időben nekivágtunk a még szendergő, vasárnapi Santandernek. Mire kiértünk a városból, szépen ki is világosodott. Fotótéma – egy admirálislepkén kívül – nem sok akadt.




Halak nagy mennyiségben


Később, mikor felértünk egy dombtetőre, megpillantottam egy szembe jövő zarándokot. Ennyire nem téveszthette el az irányt, gondoltam, Santiago arra van, amerre mi tartunk, de ő rendületlenül közeledett. Amikor közelebb értünk, megállt. Ékes angolsággal szólított meg minket a hatalmas zsák alatt alig-alig görnyedő, szép öregember:
– I’ve just bought it for you – közölte, és ezzel a lendülettel a kezembe nyomott egy kis zacsit. Önkéntelenül is elvettem, és arra sem maradt időm, hogy megköszönjem, máris kérdezgetni kezdett minket, kik vagyunk, honnan jöttünk, merre tartunk. Feleltünk, mire elmondta a polancói, hatfős szállásra bejutás csínját-bínját. Ernesto, a güemesi pap jutott eszembe erről a férfiról, aki - mint kiderült - a Francia úton ment el Santiagóba, és most az Északin jött visszafelé... És azt hiszem, csak egy igazi világpolgár válaszol úgy egy legyintés kíséretében arra a kérdésre, honnan jöttél: "Németországban születtem"; s nem azt mondja, "I’m German."
Meghagyta, hogy feltétlen égessünk el egy ruhadarabot Fisterrában, ha majd odaértünk, mert különben újra megtehetjük az utat, aztán sok szerencsét kívánt az életben, megszorította a kezünk, és továbbindult.
A kis csomagban, amit a kezembe nyomott, két natúr joghurtot találtunk.



A sok római híd közül az egyik


A mai napi állatfotókat szaporítandó, ezúttal egy gyík a polancói szállás udvarán

A polancói szállás tényleg úgy működött, ahogy Gandalf mondta: a közelben lévő Quin bár tulaja, egy elsőre nem túl szimpatikus öregasszony tartja fenn, a kulcsot is tőle kell kérni. De csak kettő óra után nyitott ki, hiába ültünk már ott másfél órával korábban. A többi zarándok, akiket ismertünk, részben nem erre jött, akiket pedig viszontláttunk a santanderi-güemesi szállásról, továbbment Santillana del Marba.

Igazából nem csoda. Polancóban ugyanis semmi sincs. Főleg nem vasárnap. Ráadásul a hatágyas, kétszobás szállás sem világbajnok. Egy kanális mellett fekszik, és az emeletes ágy deszkái közt kaszáspókok tanyáznak. Utóbbiakat másfél méteres körzetben megöltem a halálos fegyvernek kinevezett túraszandálommal.


A polancói szállás teljes valójában

Később persze megtelt a szállás, két spanyol fiú és egy pár érkezett. Este átmentünk vacsorázni a nénihez a bárba, kitűnő kétfogásos kajcsit kaptunk, természetesen borral. Szerencsére a spanyol fiatalok tudtak angolul, ezért el tudtunk dumálni, és pár szót lefordítottak a néni mondókájából is. Aki persze folyamatosan beszélt, elmesélte, hogy voltak itt valami koreai zarándokok, akik igyekeztek kerülni a kontaktust másokkal, és nehezen viselték a helyiek közvetlenségét. A vacsi végén a néni valamiért szimpatikusnak talált minket, meg is ölelgetett, és megjegyezte, na, te nem vagy koreai! (Engem ugyanis nem feszélyezett a közvetlensége.)

Aztán mikor este visszaballagtunk a szállásra aludni, a szomszéd szobából hallottuk, hogy a fiúk is bevetették a papucsot, szandált, jó darabig csapkodták a pókokat, mi meg jót derültünk. Sajnos nagyon sokára aludtam el, talán mert délután is horpasztottam egyet (jobb híján), és igen meleg volt a kis helyiségben.



13. nap _____________ 15. nap

2 megjegyzés:

Kacc írta...

Most fedeztem fel a blogot, nagyon jó olvasgatni, élvezetes a stílus. Szépen megcsináltad! Én csak összehánytam anno útközben és azóta se pofoztam ki :D

Gandalf-al én is találkoztam tavaly, még július 9-én, Sobrado-ba menet. Nagyon vicces, hogy 18 napra rá Veletek jött szembe. Tisztára elérzékenyültem :)

Üdv!

Jud írta...

Hát, ilyen kicsi a világ!

Egyébként én még az út előtt olvasgattam a te blogod, és később láttunk egyes szállásokon olyan bejegyzéseket a vendégkönyvekben, amiket te írtál. :)

Nagyon örülök, hogy tetszik a blog és idetaláltál.