2009. május 22., péntek

Egy átlagos nap

Güemes – Santander
11 km
2008. július 26., szombat


Végig a műutat követve az olaszosan hangzó Ganziano majd Somo felé tartottunk, utóbbi városban komppal keltünk át Santanderbe.


Itt is kiváló bringaút vezet

Valaki extrán durván horkolt (mikor mondtam, kire tippelek, woof riadtan ezt kérdezte: „Jézusom, ez nő?”), úgyhogy fél hatkor már felébredtem, és pislogtam a sötétben az óracsörgésre várva. Nagy hajtásra számítottunk, tekintve, hogy a santanderi szállás kicsi, már most többen vagyunk, mint ahány hely, ráadásul sokan ott kezdik el az utat, úgyhogy legjobb volna korán érkezni.




Hátunk mögött kelt a nap

Az hospitaleró, bár eredetileg azt mondta, csak héttől van reggeli, mozgolódásunkra megjelent a konyhában, invitált is minket, de mi elköszöntünk, nem akartunk időt vesztegetni.





Playa Somóban. Kicsit kavarogtunk, mire megtaláltuk a kompkikötőt (itt ki volt építve, nem fövenyre csúszó megoldással éltek, mint Laredóban)

Jó öt km/h-s átlaggal fél kilenckor már Somóban találtuk magunkat, bőven az első kompjárat indulása előtt. Beugrottunk egy cafe con lechére és egy croissantra egy bárba, és mire visszaértünk a még mindig zárva lévő jegyárusító fülkéhez, kisebb sor verődött össze. Szurkolóknak tűntek, mert az igen vidám társaság síppal, dobbal, zászlóval és sárga egyenpólóval volt felszerelkezve. A hangzavar a kompon sem ült el.



Santander az öböl túloldalán



Szemből indult járat




A víz annyira tiszta volt az öbölben, hogy le lehetett látni az aljára



A sárgapólósok miatt másik járatot is indítottak


Santanderben a turista információs bódéban beszereztük a szokásos térképet a városnézéshez, bejelöltettük az internetes lehetőségeket és persze az alberguét.



A katedrális gótikus kerengője, ahol egy félreeső zugban pecsételnek is

Mi értünk elsőként a szállás elé, jó darabig várakoztunk, mire kezdtek szállingózni a többiek és végre váltogathattuk egymást a délután háromkor bekövetkező nyitásig. Pecsétet egyébként nem csak a szálláson adnak, érdemes a katedrálisban is próbálkozni; a gótikus kerengőről nyílik egy ajtó valami kis irodára, ott kaptunk csodaszép pecsétet a credentialunkba.




Közben kiderült, hogy akiket mi a hajón szurkolóknak néztünk, tüntetők voltak, és éppen azon az utcán vonultak végig oda-vissza, amelyiken az albergue is állt. Két házzal lejjebb amúgy peregrinó menüt lehet kapni, nem tudom, milyen a kaja, mert épp zártkörű rendezvény volt, úgyhogy másutt ettünk. Kipróbáltam a paellát (rizságyon tengeriherkentyűk, jobbára kagylóval, rákkal).


Nyitásra várva. Az éppen nem az én zoknim, de én is hasonlóképp teregettem rendszeresen a zsákomra

Mint más városokban, Santanderben is megfigyeltem, hogy az idősebb generáció minden délután kicsípi magát és megy a levegőre trécselni. Ettől valahogy megszépülnek, nem nyújtják lepukkadt nyuggerek benyomását, éppen ellenkezőleg. Ragyogók és vidámak a spanyol öregek.



Most már jól bírja a vállam is a terhelést, nem 3, hanem 9 km után kezd sajogni, és az az érzésem, hamarosan egyáltalán nem fogok fészkelődni a hátizsák alatt. A fényképezőgépet sem rakosgatom állandóan, megtalálta a helyét a nyakamban.

Az angol viszont egyre nehezebben megy, eleinte kevesebb hibával beszéltem azt a kevés konyhaszintet, ami még megmaradt. Mostanra már mixelem a megjegyzett spanyol szavakkal, úgyhogy egy svéd-amerikai pár azt hitte, spanyolul is tudok, mikor a „Do you speak English?” megszólításra megmagyarázhatatlan okból „sí”-vel feleltem…


12. nap ______________ 14. nap

Nincsenek megjegyzések: