2009. április 22., szerda

Út a világ végére

Santiago de Compostela-Negreira
23 km
2008. augusztus 20., szerda

Olyan jó volt reggel a friss, előző este kimosott ruháinkat elpakolni, végre nem izzadsággal vegyes samponszaguk volt; kézzel foghatóan tiszták!
Átbaktattunk a még alvó városon, az út a katedrális előtti térre vezet. Nincs kivilágítva sajnos, úgyhogy nem tudtam lefotózni sem, csak később, a tornyok sziluettjét a reggeli nap fényében.



Nézz vissza Santiagóra!


Eukaliptusz fák itt is

Pár kilométerrel később rendkívül ostoba módon eltévedtünk, és mikor észleltük, nem hogy a jó úton folytattuk volna (hiszen oda ért vissza a kerülő-hurok), visszagyalogoltunk rajta…
Be is előzött pár gyors túraarc, akik nem tűntek jó fejnek, az egyik férfi, mikor pihenőt tartott és utolértük, csak nézett ránk, de nem köszönt vissza. Elneveztük Féregnek.



Negreira felé van egy hely, ahol sokat lehet fotózni




Mikor a szállásra értünk, Féreg utánunk futott be, és a jelenlévők számarányát nézve már csak a földön jutott volna neki hely. De mivel az albergue nyitva volt, ő úgy gondolta, ez azt jelenti, be lehet menni. Be is caplatott, mindenki csodálkozására. Eddigre azonban kialakult egyfajta sztoikus nyugalom a zarándokokban. Ha akar, hát hadd menjen, senki nem szólt rá. Amikor megfürödve jött teregetni, mindenki csak nézte őt, míg hangosan magyarázta az igazát, és felháborodva mutogatott, hogy miért nem ment be mindenki? Hiszen nyitva van a szállás. Nem kell megvárni az hospitalerót.
Többen leplezetlenül mosolyogtak rajta. Egy német lánnyal beszéltük meg angolul az egyébként spanyol fickó röhejes viselkedését. Ha már így szóba elegyedtünk, megosztottunk caminós élményeket is. Az egész csapatból csak mi nem a Francia útról jöttünk. A lány elmesélte, hogy ő nem hozott magával mobilt, sem órát. Egyszer, mikor felébredt, még sötét volt, de frissnek érezte magát, úgyhogy útra kelt. Furcsállta, hogy már mióta menetel, egy lélek sincs az úton, nagy a csönd és nem is pirkad… Végül az első szembejövőtől megtudta, hogy még csak hajnali három óra van.



Egy ötletes szobor két oldala Negreirában

Negreirát Hemingway is említi egy regényében, kicsiny város, szép környezettel. Látnivaló nincs, bár az egyik köztéri zarándokszobor nagyon tetszett nekünk, le is fotóztam. Találkoztunk egy olasz fickóval, aki csak olaszul beszélt, de azért kiválóan megértettük egymást. Mondtam neki, hogy szívem csücske Szicília, mire úgy reagált, mint Luigi, a gyors lábú fickó Villaviciósából, illetve Lecesből:
– Maffia! Maffia! – és fitymálóan, dühösen legyintett hozzá.

A bárban ülve láttuk a tévét, amint egy madridi repülőgép-szerencsétlenségről közvetít. A kiírásból az is kiderül: legalább 140-en meghaltak. Ettől fogva az olimpiai közvetítéseket felváltották a katasztrófáról készült híradások.





37. nap _________ 39. nap

Nincsenek megjegyzések: