2009. április 22., szerda

Aquario

Pihenőnap Santiago de Compostelában
2008. augusztus 19., kedd


Végre nem kellett korán kelni, kilencig lustálkodtunk, ágyból néztük a pakolgató zarándokokat. Akadt, aki most tért vissza Fisterrából, akadt, aki most érkezett, és olyan is, aki már az állomásra indult vagy a reptérre. Aki hozzánk hasonlóan maradt, turistává vedlett.



Az Aquario

Reggeli és fürdés után beslattyogtunk a városközpontba. Még volt egy óránk a Parador Hotel déli ingyen zarándokebédjéig, de azért odasétáltunk. A lengyelek már ott voltak, és megörültek a találkozásnak. Kiderült, hogy az aznapi tíz főből mi a 8. és 9. sorszámot kaptuk, úgyhogy aki Santiagóban zarándok, és szeretne ebédelni egyet a Parador Hotel konyháján (csak jelzem, egy éj 140 euro/fő), az legalább 11-re legyen ott a kocsibejárónál.


Santiago másik arca



Na, ez az igazi legalja. Mit lehet még kitalálni, hogy hasznot húzzanak a zarándoklatból?


A Parador Hotel bejárata

A lengyelek kíváncsiak voltak a Primitivón szerzett élményeinkre, míg ők az Aviles után történekről meséltek. Kiderült, hogy Világlátott Francia Házaspárék pánikrohamot rendeztek a Francia út előtt. Szerintük ott olyan sokan vannak, hogy egyáltalán nem lesz egy fia hely sem a szállásokon. Amúgy meg ők is, és Koreai Németék is két naponta taxiztak. Hát, erről ennyit. Sok mindent megmagyaráz (pl. San Vicentét).

Azt is elmesélték, hogy nem jutottak be a déli misére, de egy későbbire igen, és kérdezték, mi láttuk-e a botafumeirót. Mondtuk, igen, lengették.
– Hogy nekünk milyen szerencsénk van!
– Miért, nem kerül elő minden misén?
– Nem, csak ha fizetnek érte. Amikor ti voltatok, szervezett zarándokcsoportok miatt lengették meg.
– No komment.
– Amúgy melyikeket láttátok?
– A sárgákat.
– Mi a kékekkel találkoztunk.


A Parador Hotel udvarai


Aztán végre elérkezett az ebédidő, a főkapun át léphettünk be, és készítettem pár fotót a belső udvarokról. A tíz fős csapatban ott volt egy német testvérpár. Idősebbik tagja még tegnap este bejött az alberguébe, poncsó esőkabátjáról, varkocsba fogott hajáról csorgott a víz. Nem szállást keresett, hanem az öccsét. Személyleírást adott, de nem láttuk a fiút, úgyhogy indult tovább az éjszakába, zuhogó esőbe. Megnyugtató volt látni, hogy megkerült az öccse.

Egy kutya tartott velük az út során, aki aztán a főtéren más zarándokokhoz csatlakozott. Azt mondták róla, ő az igazi peregrino, nincs csomagja, lába viszi az úton, a gondviselés megtartja. Az ezt halló, véletlenül odavetődött két turista arcán láttam, hogy jövőre zarándokként fognak ide jönni.


Sorakozó a konyhán


Ebéd egy félreeső zugban. Az asztal végén ül a két lengyel, jobbra lent pedig a német testvérpár, balra woof bont éppen bort



Ázsiaiak az úton - a két, barátságos koreai lány szintén velünk ebédeltek a Paradorban

Két koreai lány állt sorba mögöttem a konyhán, és valahogy szóba elegyedtünk.
– Bijfed? Bijfed? – kérdi az egyik.
– ???
– Bijfed? Bijfed – mutogatnak Woofra.
– Á! Boyfriend! Yes – mondom. Erre elismerő hümmögés, pillantás és bólogatás a válasz. Eltelt pár pillanat, míg zavaromban rájöttem, hogy Woof az ő szemükben különleges jelenségnek számít szőke haja, kék szeme és magassága okán, és ennek amolyan furcsán közvetlen ázsiai módra lelkesen hangot is adtak.

Az Aquario ma is megtelt (Balázs három zarándokot, egy családot a saját lakására vitt). A hely mókás buddhista hangulatot áraszt a tompa fényekkel, füstölő illatával, olykor elvont zenével a hangszóróból (egész úton a fülemben volt egy Buena Vista S. C. szám, mit ád Isten, felcsendült az is a szálláson). A falakon színes képek és álomfogók a tökéletes multikulti jegyében.

Balázzsal váltottunk két szót, azt hiszem, örült nekünk, és marhára rosszul esett neki annak a két lánynak a viselkedése, akik szintén magyarok voltak, de a köszönésen és formaságokon kívül sem vele, sem velünk nem álltak szóba.
Van mosógép, be is tervezzük, hogy hazautazás előtt kimossuk a ruháinkat. Balázs épp kipakolja a gépet, mikor talál egy pólót, amin valami mikrofon hajú néger arc és egy felirat látható.
– Ez a tiétek?
– Nem, dehogy…
Nézegeti, nézegeti, aztán azt mondja:
– Kár, hogy kicsi rám.


A német srácok és a tökéletes zarándok

Balázs autóval szervez látogatást Fisterrába, ahová mi gyalog készülünk. Lezáratlannak találnám az élményt enélkül a négy nap gyaloglás nélkül. Egyébként sem tudok rá valamiféle kötelességként tekinteni: bónusznak, ajándéknak érzem. Lefoglaltuk a szállást visszatértünk idejére.

A vendégkönyvbe stílusosan egy akváriumot rajzolok. Balázs elmeséli, hogy volt egy német „hivatásos” zarándok, aki életében sokszor végigjárta a Caminót, és mindig itt szállt meg, ám sosem írt be semmit a többieknek. Kérlelték, hogy ő, aki annyit látott és tapasztalt, írjon már be valamit, amiből mások tanulhatnak. Erre a srác másfél oldalon át poroszos pontossággal leírta, miként lehet ingyen ebédet kapni délben a Parador Hotelben. Balázs, ettől fogva, ha arrafelé járt, folyton csak német zarándokokat látott várakozni az épület előtt…

Vannak kevésbé vicces, inkább felháborító történetek is. Ilyen a taxis zarándokoké, akik előre küldték a csomagjukat az Aquarióba (foglalás, minden nélkül. Meg egyébként is, aki foglal, az jöjjön a csomagjával). A taxis nekiállt kipakolni a zsákokat az épület előtt, a tulajdonosok pedig este jelentek meg, amikor már javában betelt a szállás. Mikor kiderült, hogy nincs hely, felháborodtak, és közölték, hogy de hát ők előre küldték a csomagjaikat. Balázs erre közölte, hogy örüljenek, hogy biztonságba helyezte azokat, és még pénzt sem kér az őrzésükért…



Egy nem átlagos szuvenír bolt: az eladó minden egyes darabra gondosan ráírta (hosszan!), miért is jó az neked. Lehetett kapni fluoreszkáló Szent Jakabot éppúgy, mint Karib-tenger kalózai plakettet, szamurájkardot, sakk-készletet és rengeteg más porfogót


Ide csak belépővel lehet jönni, ez a katedrális melletti épületek, kerengők, múzeumok területe


Az Aquarióba nem csak civil zarándokok érkeznek. Az ágyakat pl. a spanyol hadseregtől kapták, mikor onnan kiselejtezték őket.
Egyszer, őszi időben, mikor már csak francia meg német nyugdíjasok slattyognak a Caminón, betoppant egy csapat kigyúrt, agyontetovált fickó egy alacsony, szemüveges ürge vezetésével. Előbbiek frissen szabadult, feltételesüket töltő elítéltek voltak, utóbbi meg a pártfogójuk, akivel a Caminót járták. Szempillantás alatt megfagyott a levegő. Az egyik nagydarab fickó, mikor kijelölték az ágyakat, a közelben kuporgó öregre nézett és azt kérdezte:
- Ott te alszol?
- I-igen.
- Nem fogsz - dörmögte, utalva arra, hogy ő maga hangosan horkol.
Reggel hatkor feltakarították az egész alberguét, aztán távoztak.


Santiago kicsit fentebbről


A katedrális előtti tér





Este belebotlottunk egy mókás utcai performanszba. A fickó időnként a szemüvegéből kicsapó vízsugárral lefröcskölte a sikítozó, vinnyogva nevető közönséget, ha úgy kívánta a dramaturgiai szükségszerűség

Santiagóban a peregrino múzeumot is megnéztük, bár azt nem ezen a napon, hanem a fisterrai utazást követően. Ide szerkesztettem be pár gondolatot róla, mert nem hosszú.


Útban a múzeum felé, ez is a templomok egyike


Autentikus zarándoksaru


Csodás fotók a zarándoklatról - Adolfo Enríquez munkásságát a zarándoklat megörökítésének szentelte




36. nap _________ 38. nap


Nincsenek megjegyzések: